2014. április 3., csütörtök

akkor is, végülis

Újabb nekifutás. Talán a Mein Leben in Deutschland írása közben megszoktam annyira a blogspotot, hogy most már itt tudok maradni.
Pár éve azt gondoltam, megváltozott az életem, ezért indítottam ezt a dolgot. Jöhetne a kérdés, mi lett volna, ha akkor nem az életem, hanem én változtam volna meg, de már mindegy, és végső soron azt gondolom, jó ez így, ahogy lett.

Ennek a blognak az volt az érdekessége, hogy, mint azt tegnap észrevettem, a dolgok egy részét csak megírtam, de nem tettem közzé. Majdnem mindent töröltem is, de az ezt megelőző bejegyzés őszintén szólva annyira megdöbbentett, hogy megtartottam, sőt kitettem. Mintegy kiindulópontnak, hogy ha megint elfelejtenék előre nézni, és azt hinném, valami jót hagytam magam mögött, nem, rohadt boldogtalan voltam, és már az sincs meg, amiben akkor meg tudtam néhanapján kapaszkodni.

Persze ez most egy új helyzet. Hazudnék, ha azt mondanám, jól érzem magam a bőrömben az utóbbi időben. Nagyon hiányzik Németország, és oda nem tudok nem vissza-vissza nézni, bár nincs az az illúzióm, hogy ott annyira sunshine és happiness lett volna minden. Pécs utcáin viszont már többször volt, hogy megindultam a könnyeim a napszemüveg mögött, annyira lesújtó volt a környezet, mind az épített, mind a hús-vér. Sok más tekintetben sem tudtam egy hónap alatt még visszarázódni az életbe, de megtettem bizonyos lépéseket kezdetnek, és hiszem, hogy menni is fog.

Hogy miért nem egy teljesen új blogot csináltam, azt nem tudom. Ez egy ilyen időszak, benne élek egy embernek a kissé számomra idegennek ható életében, de annak az embernek a személyi száma ugyanaz, mint nekem.
A háttér gyári, de szerintem jópofa. A blogneve 33-at jelent, mert mióta a kórházban a barna hajú kis csomagra rátette valaki a 33-as karkötőt, ez a szám vissza-visszatér. A Geheimnisse einer Seele egy német némafilm, mert szeretem, és mert jó cím. Az idézet Bleyer Jakabtól a saját életemre nézve rendkívül találónak tűnik, de mivel újabban benne van a pakliban, hogy családtagjaim felfedezik a dolgaimat, ez meg lehet, hogy nem esne nekik jól, lehet, hogy ki fogom majd cserélni. 

A hírértékű közlendőm meg, hogy úgy döntöttem, ezentúl 6 órát fogok aludni legfeljebb naponta, amely döntés kissé még megvisel, de még így sem végzek a magam számára kijelölt napi tevékenységekkel, így nem tudom, mi legyen. 

4 megjegyzés:

  1. Nahát, nem is tudtam ennek a blognak a létezéséről, pedig az előző bejegyzés is már időszámításunk szerinti korból való... Bár végül is a másikat is csak véletlenül találtam meg, mert eredetileg nem azt szándékoztad megmutatni. :)
    Nekem most jobban tetszik Pécs, mint 10 évvel ezelőtt, hiszen mégiscsak felújítottak egy csomó épületet, és most már a kerékpárosok is örülhetnek a remekül kiépített bringaútvonalnak. A nagy ló...ról nem is beszélve.

    VálaszTörlés
  2. Teli van velem a net :)
    De a lovat nem fogják otthagyni :(
    Egyszer a Petőfi utcáról a 6-osra kikanyarodva nézz a paraszt irányába, ezt az útvonalat járom végig napi kétszer, és egy hányinger.

    VálaszTörlés
  3. Én a Verseny utcában szembesülök elég gyakran a PVSK szellemstadionjával meg a háttérben azzal az emeletes csontvázépülettel - egyik se szép látvány. De ilyen szinte majdnem minden városban előfordul. Annak idején a Szent István tér felől közelítettem meg az egyetemet, tedd te is ezt. :)

    VálaszTörlés
  4. nekem az felesleges kerülő. és tény, mindenhol vannak ronda részek, de nem a belvárosban, és nem ennyi.

    VálaszTörlés

Na mondd..