2014. szeptember 14., vasárnap

-1

Felirat hozzáadása

















Tegnapra annyira mondták, hogy világvége lesz, ránk szakad az ég, narancssárga fideszes riasztás és minden, hogy szerintem mindenki aggódva várta az estét, hogy elszabaduljon a pokol. Tényleg nem nézett ki valami biztatóan, aztán jött egy kis zuhi, és kész, ennyi, koniec. Bár már rég nem várom az időjósoktól, hogy megmondják, mi lesz, ezen muszáj volt megint röhögni.

2006
Tegnap elbúcsúztunk megint valakitől, aki külföld felé veszi az irányt egy jobb élet reményében, és ha összejön, aligha jön vissza, mert minek.
Van például két szakmája, amivel talál itt is munkát, szarér'-húgyér' dolgozhat látástól vakulásig, lenézett jómunkásemberként, a munkáját senki nem becsüli meg, és évek kérdése csak, hogy éppúgy alkoholista lesz, mint a munkatársai, aztán évtizedek kérdése, hogy rokkantnyugdíjasként befejezze ezt a szép karriert, mint oly sokan.
A továbbtanulás értelmetlensége meg már szerintem mindenki számára nyilvánvalóvá vált itt már, elvesztegetett idő, csodás ez is.

2009
Ha kimegy és talál valamit, szintén kissé lenézett keleti kétkezi munkás lesz, akit lassan vagy sehogy nem fogad be a társadalom, de ha jól dolgozik, azért már meg fogják becsülni és meg fogják fizetni baromi jól, lesz pénze többre egy kertvárosi panellakásnál, autóra, nyaralásokra, utazásra és egészséges életmódra.
Valahogy így megy ez.

Sokan érvelnek az itt maradás mellett azzal, hogy kint mindig az a kissé lenézett magyar kívülálló marad az ember. Hát nem tudom, én itt is kívülállónak éreztem magam mindig, és lenézettnek, és meg nem becsültnek.

2012
Szóval ennyit egy gyerekkori, nagyjából 13 éves barátságról.



2010



2014








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Na mondd..