2014. október 11., szombat

Hosszan, friss

Én sose gondoltam ezt így át, de az embernek tényleg fontos az, hogy átadja a tapasztalatait valaki másnak. Normál esetben a saját gyerekének, akit szinte mindenre a szülei tanítanak meg (ha most valaki azzal jön, hogy nem is, mert a tanárai, az gondolja már végig, mennyi jelentősége van a beszélni, az úton átmenni, biciklizni és úszni tudni és a másik emberekkel együtt létezni tudáshoz képest annak, hogy valaki megtanít összeadni és kivonni), de úgy általában is. Happiness is only real when shared, ésatöbbi, de ez igaz mindenre. Ezért örültem anno annyira, amikor visszajelzést kaptam, hogy valaki a Regensburgi blogomnak hála könnyebben lendült át az első nehézségeken odakint. Most pedig valaki, akivel már eleve jóban voltam, kikerült, igaz, máshová, de az élmények, tapasztalatok akkor is azonosak. És talán nem is annyira az olyan gyakorlati tapasztalatok, hogy érdemes megnézni, érmével működik-e a mosógép, meg hogyan kell bankszámlát nyitni és hogy működik az egyetemi net. De oda-vissza jó, ha az ember tudja, hogy bizonyos dolgok nem csak vele történnek/tek meg, hogy az ember szíve mintha beszakadna, amikor egy távozó autó után néz, hogy a napfényes őszi reggelek a kávé mellett fogják visszaadni az ember élni akarását, hogy a magány arra jó, hogy az ember még inkább dolgozni fog akarni, ésatöbbi. És ez jó, mert senkinek nem kerül semmibe, másrészt totál azt érzem, mintha az ember egy kicsit megfogná a mási kezét, még ha az ezer km-re is van, és feltételezem, az az első magányon sokat old, ha az ember nem csak, hogy leírhatja a dolgokat, mint én a blogon, de választ is kap rá…
 
München-München.
Az Oktoberfest leginkább kiábrándító volt, hogy ehhez én már öreg vagyok, meg mocsok, meg tömeg, meg sorbanállás. Pedig csak egy rohadtnagy falusi búcsú az egész, semmi több, csak az egész világnak…
Sikeresen össze is szedtem a világ bacijait, remélem Ebola nem volt.
Sütöttem kint ilyet.

Most mertem először megint vonattal menni, és jól tettem, életemben először velem is akartak most beszélgetni, így egy idősebb hölggyel csevegtünk kifelé legalább 3 órát Győr és Linz közt, mivel ő… Regensburgba ment :( bár Donaustaufban lakik, abban a Donaustaufban, ami ott van a bicikliút mellett, ahol 3-4 alkalommal voltam biciklivel, ahol Walhalla és a várrom van, ahol az egykori FB profilképem is készült.

Különösen rosszul érintett, hogy jó idő volt ezúttal, jobb, mint időnként nyáron. És többnyire látszottak az Alpok. Ez egy ilyen fura dolog, hogy vagy igen, vagy nem, de ha igen, mintha az összes ott lenne, gyönyörű lesz a horizont tőle. És persze ilyen volt a napfelkelte, amikor jöhettem haza.


rááács

ehhez sajnos nem elég jó a telefonom



szállnak a darvak

Itthon az első dolog, ami történt, hogy rossz vonatra adtak jegyet Budapesten, végülis csak direkt mondtam, hanyasra kérek, látszólag értették is, így én hülye nem csekkoltam alaposan a pénztárnál a mögöttem álló sor nagy örömére. Ez egy új helyjegyembe került. Nem a 650 forintos összeg fáj, hanem úgy általában az egész.


Egészen beleszerettem Beethoven Holdfény szonátájába. Nem azért, mert a vonatablakon besütött a telihold. De eleve minden zongorás dolgot szeretek, eddig Chopin volt a nagy kedvenc, ez most csak véletlen „melléfogás” volt, de ez is egy olyasmi, aminek a hallgatása közben boldogan meghalnék.

nem tudom, miért macska
Kivégeztem Stephen King Doctor Sleep-jét. Igen így, angolul, mert a Tudásközpontban volt egy angol példány, ami persze annak ellenére nem kell senkinek, hogy ez az aktuális legnagyobb bestseller Magyarországon. Azért most, mert mostanra fordították le. Hihetetlen gáznak tartom, csakúgy, mint a szinkronos filmeket, hogy itt az létezik, ami magyarul van. Igen, persze nehéz, főleg eleinte, nem olyan 3 agysejtet mozgató így regényeket olvasni, mint amit a legtöbben az ilyesmitől várnak. Másrészt én se tudok már elég rég jól angolul, mégis eleinte kb. oldalanként 5 olyan szó volt (max), amit nem értettem és zavart, mert lett volna jelentősége. Aztán ez fokozatosan visszament, pedig a legtöbbet meg se néztem szótárban, hanem próbáltam rájönni. És az 500 oldalas könyv végén már jó, ha fejezetenként egy szónak kellett még utánanéznem. Ennyi lenne nyelveket tanulni.
Jó könyv amúgy, ez a Ragyogás folytatása, amiért én könyvben még talán, filmben egyáltalán nem voltam oda (ebben jelentős szerepe van, hogy mocsokmód ellenszenves nekem Jack Nicholson, és a bubifrizus gyerek is az volt, akit egyáltalán nem bántam volna, ha apuka lehentel baltával), de tény, hogy horrornak az jobb volt. Másrészt ez is közel (ha nem) letehetetlen könyv lett, nem vagyok minden SK könyvért oda és vissza, de aki tud, az tud. Kicsit mondjuk a végső dolgok szerintem könnyen lettek elrendezve, de sebaj.

Leipzig
Ez elég kemény hónap lesz most, főleg, ha minden a tervek szerint alakul. A tervek alapján hónap végén kimegyek megint, immáron harmadjára adok elő Bad Kissingenben, aztán szülinapom alkalmából megnézem a volt DDR-t, egészen pontosan Lipcsét, (bár lehet leginkább csak fetrengeni és üvöltözni fogunk) aztán vagy München még, vagy nem, de 17-én el kell menni Freiburgba, mert már régen jártam Baden Württembergben, meg oda is akartam menni Erasmusra. Oda konkrétan azzal hívtak, hogy ehhez a témához úgy tudják, én tudok itt a legjobban érdemben hozzászólni, így ha megoldható, menjek. Azon kevés dolgok egyike, amit még tudok értékelni, hogy na ez így igen.
Freiburg im Breisgau

Szóval addig meg kell csinálni 3 előadást (mert egy lesz decemberben is Büdipesten, csak ők most 15-éig kérik az előzetest), plusz addigra már egyetemi dolgok is képbe jönnek, és atyaég. Ja, meg a DAAD-t szeretném leadni még mielőtt kimegyek, és szerintem az az a pályázat, ami itt kb. mindenkinek a rémálma, mert a precíz német bürokráciához nehezen alkalmazkodik a magyar néplélek, meg hát minden dokut, beleértve az indexet is, németre fordítani, az úgy igen.

Ráadásul megint új kötelesség jön, bár cserébe pénz állt a házhoz, ojje, el is cseréltem egyből Deákot és Szent Istvánt bátyámmal holmi ronda zöldségre. 


Picur megmentette anyám életét. 

3 megjegyzés:

  1. Úgy látom, szépen lassan nemzetközi szaktekintély válik belőled, csak így tovább. És már megint túlságosan sokat vársz el a néptől. Gondolj arra, hogy az átlagember mennyire hülye, és hogy a fele még annál is hülyébb. Nekem sem megy sajnos olyan nagyon jól a nyelvtanulás, bár lehet, ha rá lennék kényszerülve, csak rám ragadna valami. Ellenben egyetértek azzal, hogy a szülőnek kell nevelni a büdös kölkét, mert az iskola oktatási intézmény.
    Olyan sajtos pogit süthetnél máskor is, főleg ha épp Kertváros felé jársz. Múlt héten csináltam mákos gubát, eszembe is jutottál róla, habár az nem a te alkotásod volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vááá, mákos guba, az a világ egyik legjobb dolga (lenne, ha nem hízlalna állatmód). Ellentétben a pogácsával, amit viszont sose értettem, miért szeretnek az emberek, tészta és kész, kb íz nélkül (kivéve természetesen a te medvehagymás pogácsádat, annak volt íze). A sajtnak totál eltűnik az íze a sütéssel.
      Ja, hát ezt sokan elfelejtik, hogy az oktatás meg a nevelés nem ugyanaz, neveletlen kisdögöt meg nehéz oktatni.
      Lehet túl sokat nézek ki tényleg az emberekből, csak valahogy a szándékot se látom a legtöbb emberen, hogy kezdjen magával valamit. Elég sokan vannak munkanélküliek, akik amennyit ebben a státuszban lehúztak, az alatt már több nyelvet meg lehetett volna tanulni az internet barátjuk, olvasás és filmnézés által. Ha mindezeket nem kizárólag magyarul tennék..

      Törlés
  2. Mákos gubát akkor kell enni, amikor épp a világ végére készülsz eltekerni, úgy nem hízlal. A pogácsának szerintem pont az a lényege, hogy a sós tésztát ízesíted valamivel, én pl. majd valamikor ki akarom próbálni a kolbászosat, az baromi jó.
    Az átlag munkanélküliekről is túl sokat gondolsz. :) A legtöbbjük alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, akiknek még a magyar nyelv is gondot okoz, nemhogy egy idegen. Ezt tapasztalatból mondom.

    VálaszTörlés

Na mondd..